1982. szeptember 11-én születtem, Vácott, (ahol éppen Mária napi búcsút ünnepeltek), első szülöttként és egyetlen lányunokaként az Évinger családba. Hozzáértőknek ez már sokat elárul rólam.

Három éves koromban költöztünk szüleimmel Katalinpusztára, egy Nógrád megyei csendes kis faluba, ennek köszönhetem természet iránti szeretetemet és végtelen tiszteletemet. Hetedik életévemet tapostam, amikor megszületett az öcsém.

Első szerelmem 11 évesen a színház és a filmek világa volt, ezt követte felső tagozatban a magyar nyelv és az irodalom szeretete - ez utóbbiban óriási szerepe volt az akkori magyar tanáromnak, akinek tanításai - melyek az életről is szóltak -, a mai napig a fülemben csengnek. Ebben az időben voltam először stresszoldáson, hogy a lámpalázamat enyhítsük, és így a szavalóversenyeken jobban szerepeljek. Úgy gondolom, hogy ez mindenki számára nyilvánvalóan sikerült, hiszen néhány évvel később 30-50 ember elé kiállva vezényeltem le az első aerobik óráimat sikerrel. 

Az általános iskolás évek alatt édesanyám elsajátította a természetgyógyászat tudományát és általa alkalmam nyílt megismerkedni többek közt az „ezoterikus nemeskő gyógyászattal”, ami akkor még elég gyerek cipőben járt Magyarországon. Ekkor kezdtem el gyűjteni és használni a kristályokat.

A Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. Itt lehetőségem nyílt megismerni önmagamat. Magyar fakultációt vettem fel, úgy gondoltam ehhez értek, majd valahogy ezzel tanulok tovább. Az iskola által szervezett nomád madarász táborába az ásványgyűjtő program miatt mentem el először. Csodálatos érzés volt saját kezűleg kikaparni egy ásványt a földből, ahol akár évmilliók óta nyugszik. Olyan igazi „történelem szagú”. Közeledett a negyedik év és én nagyon jól éreztem magam ebben az iskolában, de fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább. Azoktól kértem tanácsot, akik a legjobban ismertek akkor: ők pszichológus pályára tartottak a legalkalmasabbnak. Nem vettek fel. Az akkori kudarc mára áldássá formálódott. „Mindennek oka van!”

Édesanyám javaslatára jelentkeztem a Szolnoki Főiskolára is, ahonnan 19 évesen két nyelvvizsgával, idegenforgalom - szálloda szakos diplomás közgazdászként léptem ki a nagy betűs életbe. A főiskola alatt aerobik oktatói tanfolyamot végeztem a TFTI szervezésében és az utolsó 2 főiskolai évben a tanulás mellett több típusú aerobik foglalkozásokat tartottam különböző korosztályoknak. Összesen egy évet dolgozhattam a szállodaiparban egy akkor induló gödi hotelban, amikor úgy döntöttünk az aktuális férjjelölttel, hogy külföldre megyünk szerencsét próbálni. A szerencsepróbálás nekem jutott, neki ugyanis biztos állása volt. Nekem jött a következő pillanatnyi kudarc, hogy sehova se kellettem. Azóta áldás: elmélyítettem a német nyelvtudásomat, elsajátítottam a jóga tudományát és művészetét, és rengeteg könyvet olvastam, amelyek megvilágosították az életemet, általuk emlékezni kezdtem valódi önmagamra, mintha álomvilágból ébredtem volna, kitágult előttem a világ. Ekkor került a kezembe egy könyv a stresszoldásról, méghozzá nem is akármilyen! Várhidi Ilona: „Ha hozzám érsz” című könyve volt ez. Ugyanaz a hölgy írta a könyvet, aki engem életemben először, - és még utána jó párszor - átsegített életem fordulópontjain. Hála édesanyámnak, ha én beteg voltam, nem orvoshoz vitt, hanem stresszoldásra, hogy ne a tünetek legyenek vegyszerekkel csillapítva, hanem a betegség okát szüntessük meg. „Nincsenek véletlenek!” 

Ekkor jutott először eszembe, hogy ezt én is szívesen megtanulnám. Két év Németország után „haza hisztiztem magam”. Itthon szinte azonnal elhelyezkedtem, és már a következő héten hívtak a régi aerobik órák résztvevői, hogy tartsak nekik újra foglalkozásokat, aerobikot és jógát is. Érzelmeim és az életem szálai kissé összekuszálódtak. Kézenfekvő volt, hogy 10 év kihagyás után újra meglátogatom a „kineziológusomat”. Segített átlátni életem céljait és közelebb vitt önmagamhoz, az önbizalmam visszatért. Megértettem, hogy mi miért történt velem eddig. A felismerések folytatódtak, és így már tisztán láttam, hogyan tegyem rendbe az életemet, világossá vált az út előttem. 

Pár hónap múlva elvégeztem az első tanfolyamot a 3in1 Concepts szervezésében, Várhidi Ilona tanítványaként, aki tulajdonképpen figyelemmel kísérte az életemet. Mostanra túl 
vagyok sok-sok tanfolyamon,- köztük a nemzetközi konzultáns facilitator és a One Brain oktató képzésen is – előadást tartok a stresszkezelési módszerekről és készülök a saját tanfolyamaimra. Mára gyermekjóga oktatóként is dolgozom, így egyre közelebb kerülhetek a gyermeki lélek megértéséhez. Ez a tapasztalat kölcsönösen segíti stresszoldó munkámat is.
De a legfontosabb, hogy számos csodánál asszisztálhattam. Elégedett emberek mosolyognak ma rám, akik a boldogságuk felé fordultak. Kiegyensúlyozott, vidám gyermekek hívnak vissza, hogy beszámoljanak szorongásmentes életükről, mindennapi kis sikereikről. Mi a közös bennük? Hogy ők már tudják, hogy „van választásuk” és ők irányítják az életüket. 

Évinger Boglárka

***
„Nem érdekel, miből élsz.
Azt akarom tudni, mire vágysz 
És hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.
Nem érdekel, hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tünj szerelmeidért, álmaidért
És azért a kalandért, hogy életben vagy.
Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.
Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, 
Hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai,
Hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől
Hogy érhet-e még fájdalom.
Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e a fájdalmamat 
És a fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd,
Vagy mindenképp megváltoztatni akarnád.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak,
Hogy tudsz-e vadul táncolni az extázistól megrészegedve anélkül,
Hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, 
Reálisak és emlékezzünk emberi mivoltunk korlátaira.
Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.
Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, 
Hogy hű maradhass önmagadhoz.
Hogy elviseled-e a csalás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e s ez által megbízható.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem minden nap pompázik, 
És hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríteni életed.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni és
A tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!
Nem érdekel, hol élsz és mennyi pénzed van.
Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után,
Megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt,
Amire szükségük van.
Nem érdekel, ki vagy és hogy kerültél ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe és nem hátrálsz-e meg.
Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.
Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről,
Amikor kint már minden másnak vége van.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal és hogy igazán
Szereted-e azt a társaságot,
Melyet üres óráidra magad mellé választottál.”

(Oriah Hegyi Álmodó indián törzsfőnök verse)