Ezt szabad/ezt kellene
törvényei
Ez az üzenet
minden léleknek szól. Érvényes volt minden korban, a barlangi embertől
napjainkig. Nem tesz különbséget férfi és nő között. A cél nem az anyag
sikere, hanem a léleké.
Létezik egy eszmény, amelyet az idők kezdete óta őriz az ausztrál sivatagban
az én népem, akik sohasem voltak parasztok, kereskedők vagy pásztorok,
hanem gyűjtögetők, zenészek, művészek és költők. Egységben éltek a földdel,
minden földi teremtménnyel és egymással.
Ide írom egyik
szertartási éneküket:
Egyetlen
Örökkévaló,
Aki dalolsz
nekünk a csendben,
Aki egymás
által tanítasz bennünket,
Vezérelj engem
erőre és bölcsességre.
Jártomban-keltemben
hadd tanuljam
Tisztelni mindeneknek
a célját.
Segíts kezemnek,
hogy tisztelettel fogjon,
Nyelvemnek,
hogy lélekből szóljon,
Engedd, hogy
figyeljek, de ne ítéljek.
Engedd, hogy
ne bántsak, és maradjon
Zene, szépség
a látogatásom után,
Amikor visszatérek
az Örökkévalóságba,
Hadd záruljon
be a kör, hadd legyen szélesebb a spirál.
Lélek vagy, aki
emberi tapasztalatokért jött a földre. Kiválasztottként kerültél ide. Nem
balesetből, nem is véletlenségből születtél attól a két embertől, akik
biológiai szüleid. Tudtad, kik ők, ismerted foganásod körülményeit, szüleid
genetikai mintáját, és azt mondtad: „Igen!"
Lélek vagy,
amely a megvilágosodás irányába fejlődik. A föld egy osztályterem, ahol
bőséggel jut neked lecke és szemléltetés. Páratlan bolygó, páratlan létformákkal,
az egyetlen hely a világ-mindenségben, ahol az érzelmeknek nevezett energiamezővel
közösen az érzékelés hat formája - a látás, a hallás, az ízlelés, a tapintás,
a szaglás és a megérzés - kapcsolja össze a látható testet és a láthatatlan
lelket.
Minden fizikai tárgy egyetlen isteni forrásból ered, és azonos energiarészecskékből
épül. Egyek vagyunk a Teremtéssel. Valószínűleg ismered a tízparancsolatot,
a „nem szabad" törvényeit. Évezredek óta él velük az emberiség.
Ám ezeknél sokkal előbb léteztek az „ezt szabad" törvényei. Ha betartották
volna őket, sohasem lett volna szükség a második tízparancsolatra.
Te, akit régóta vártak, önként, saját elhatározásodból kerültél ide. Örök
fejlődésed ezt az emberi utazást fogja tükrözni. Most leírom az „ezt szabad/ezt
kellene" törvényeit minden ember számára.
1. Fejezd
ki alkotótehetségedet!
Minden ember a saját körülményei prizmáján át lát, ezért egyedi kifejezésmódot
kínálhat a világnak. Az alkotókészség magában foglalja a művészetet, de
nem korlátozódik arra, mint ahogy a festés, a zeneszerzés vagy az írás
semmilyen értelemben sem magasabb rendű azoknál az alkotó gesztusoknál,
amelyekkel megnyugtatjuk a szorongatottat, elsimítjuk az ellentétet, rendet
teremtünk a zűrzavarban vagy mesét mondunk a gyereknek.
Az ember nem használja ki a lehetőséget önnön lelkének gazdagítására, ha
elhiszi, hogy nincs alkotó tehetsége, vagy meggyőzi magát arról, hogy valamilyen
élethelyzet akadályozza a tehetség kibontakoztatását. Épp az ellenkezője
az igaz. Megküzdeni a hátrányokkal, harcolni alkotó tudatunk szárnyra bocsátásáért,
ez az érdemdús tevékenység!
A társadalomnak olyan a felépítése, hogy nem mindenki lehet vezető. Mivel
sokkal többen vannak a követők, ez még fontosabbá teszi alkotóösztöneink
kibontakoztatását.
Az alkotótehetség
pozitív rendeltetésű. Csakhogy mindannyiunknak megadatott a szabad akarat,
amit használhatunk úgy is, hogy egyformán ártson magunknak és a világnak.
Az alkotás megnyilatkozhat abban, ahogyan fésülködünk, kiválasztjuk a ruhadarabjainkat,
berendezzük a lakásunkat, kertet ültetünk, készítünk egy dísztárgyat, akár
abban is, ahogy foltozunk. Hagynunk kell, hogy tetteink lényünket fejezzék
ki, és arra kell törekednünk, hogy minden tettünkben olyasmi nyilvánuljon
meg, amire büszkék vagyunk. Ez a titok.
2. Ébredj
tudatára felelősségednek!
Vendégek vagyunk ezen a földön, ezért elvárják tőlünk, hogy olyan - vagy
még annál is jobb - állapotban hagyjuk itt, amilyenben találtuk. A mi felelősségünk,
hogy gondot viseljünk a lét más formáira, amelyek nem szólhatnak, vagy
nem segíthetnek magukon. Felelősek vagyunk azért, amit ígérünk, amit vállalunk
és valamennyi cselekedetünk következményeiért.
Fontos, hogy megértsük: a lélek fejlődésének nincs kezdete és vége. Ez
nem olyan, mint a vízcsap, amelyet hol megnyitunk, hol elzárunk. Ha valaki
meghal, csupán szünet következik be tevékenységében, miközben a fizikai
salak lehull. Tulajdonképpen nem is lehet ölni. Az emberek örökkévaló lények,
hiába zárja le a testi megnyilvánulást a halál. Felelősek vagyunk a közönyünkért,
minden fájdalomért és szenvedésért, amit okozhattunk az áldozatnak, sőt
azért is, ahogyan ezek továbbsugároznak a megsértettről. A halott nem haragtartó,
a társadalom az.
Hogy a mérleg egyensúlyban legyen, felelőssé kell válnunk mindenért, amit
mondunk és teszünk. Meg kell tanulnunk szeretni az élet minden formáját,
iparkodnunk kell segíteni őket.
Felelősek vagyunk a testünkért, ezért az elemektől kapott ajándékért, amelyet
tudatunk segített formába önteni és életre kelteni. Felelőtlenség elhanyagolni
vagy kizsarolni.
Minden ember
felelős a nemi viselkedéséért. Felelősek vagyunk a megfogant gyermekek
lelkének irányításáért, testük védelmezéséért. Felelősek vagyunk a pozitív
érzelmi példaadásért.
Ez a törvény kéz a kézben jár az alkotás törvényével. Felelősek vagyunk
azért, amit alkotunk és megosztunk a világgal azért, hogy védelmezzünk
másokat és ne bántsuk az életet.
3. Már a
születés előtt beleegyeztünk, hogy segítünk másokon!
Az emberi élet nem arra rendeltetett, hogy magányos vándorút legyen. Arra
lettünk, hogy segítsünk másokon és törődjünk velük. Valamennyi cselekedetünkben
az a gondolat vezessen: „Mi szolgálná leginkább a létezők javát?"
A mások szolgálata azt jelenti, hogy segítünk, megosztjuk tudásunkat és
építően hozzájárulunk a másik élethez. Minden embernek születésétől joga
van a megbecsülésre és a tiszteletre. Aki segít, az kinyújtja a kezét az
öregek, a gyermekek, a betegek, a haldoklók felé. A szolgálat ellentéte
az önösségnek, amikor a dicsőségért vagy a haszonért cselekszünk. A szolgálat
azt jelenti, hogy csapathoz - az emberiség csapatához - tartozunk, márpedig
a Föld sorsa ennek a csapatnak a teljesítményén múlik.
4. Legyünk
érettek érzelmeinkben!
Valamennyien kifejezésre juttatjuk az indulatokat és az érzelmeket, a haragot,
a csalódást, a csüggedést, a reménytelenséget, a bűntudatot, a kapzsiságot,
a bánatot, a szorongást, az örömöt, a boldogságot, a reményt, a békességet,
a szeretetet és így tovább. Ahogyan felnövekszünk és megismerjük azt, ami
emberi, az lesz a célunk, hogy fegyelmezzük és megrostáljuk érzelmeinket.
Egy híres ember mondta valami-kor: "Annyira vagy boldog, amennyire engeded
magadat."
A kapcsolatok és az események kört írnak le. Kezdődnek, folytatódnak, majd
egy ponton bezárulnak. Aki érzelmileg érett, annak nem esik nehezére negatív
érzelmek, törések nélkül bezárnia köröket.
Mindenki volt már dühös gyerekkorában. Onnan tudhatjuk, mennyire más érzés
a düh, mint a megértés, a rugalmasság és a belső béke. A léleknek egyetlen
módja van, hogy megtalálja a kapcsolatot a tudattal: az érzés. Például
ha fáj a hátunk, föl kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért van ez.
Mit jelent? Mit tehetünk a megszüntetésére? Mit tanulhatunk belőle? Azután
cselekedjük meg, amit cselekednünk kell a testi bajok elhárítására, de
ne hanyagoljuk el a tudati folyamatot és a lelki okulást sem.
Tartsuk becsben érzelmeinket, különösen az örömöt és a bánatot. Ha bármelyiket
elfojtjuk, kárt tehetünk egészségünkben.
Az ember és a Föld egészségének szempontjából az egyik legfontosabb érzelem
a humor. Emberként megkaptuk a humor tudatát, adományát és a tehetséget,
amellyel kifejezésre juttathatjuk. A derű és a nevetés megtarthatja egészségesnek
a testet, helyrehozhatja az egészség károsodásait. A humor felszámolja
a problémákat: erősíti a kapcsolatokat, örömet szerez másoknak. Jól vizsgáljuk
meg a dolgokat, amelyeket humorosnak és nevetni valónak találunk! Minden
téren óvakodjunk a rombolástól! A humor olyan fontos a jólétünkhöz, hogy
addig ne hunyjuk szemünket álomra, amíg nem találtunk valami örülni- vagy
nevetnivalót, és ha nem sikerült, akkor keljünk ki az ágyból, és keressünk
valamit, aminek örülhetünk.
A bohócok különleges emberek, akikkel minden kultúrában találkozhatunk.
Mindegyikünkben ott rejlik a bohóc és a megfelelő pillanat, amikor ezt
az arcunkat mutathatjuk. Sose vénülhetünk meg annyira, hogy ne élvezzük
a saját bohóckodásunkat.
Mindennek a
titka az őszinteség. Csakis akkor tudhatjuk meg, kik vagyunk, miért jöttünk,
hogyan élünk, ha mindig igazat mondunk. Mindig.
5. Mulattassunk!
Igen, földi feladataink közé tartozik, hogy eltereljük mások és a magunk
figyelmét. A mulattatás tudatos tevékenység, és az a célja, hogy felvidítsuk
a megfáradtat, megédesítsük az elkeseredettet, vigaszt nyújtsunk a betegnek,
alkalmat adjunk az alkotásra. A magunk mulattatása elősegítheti az önfegyelmet
és az érzelmi érlelődést. Ebben az a nehéz, hogy mindig meg kell maradnunk
a pozitív mulattatásnál. Ne várjuk el, hogy mindig csak bennünket mulattassanak.
A mulattatást, amelynek rendkívül erős hatása lehet, nem választhatjuk
el a felelősségtől.
6. Gazdálkodjunk
az energiánkkal!
Az ember nem teremtheti és nem pusztíthatja el az energiát. Csupán használhatjuk,
módosíthatjuk, átrendezhetjük. Minden létező energia az idő ugyanazon pillanatában
jött létre. Minden szó, minden tett, minden gondokat energiát hordoz. Ami
a világunkban látható és láthatatlan, az mind ennek az energia nevű dolognak
egy szilánkja. Világunk egyetlen anyaga az energia.
Miért oly’ fontos a történelemnek ebben a pillanatában arra emlékeztetni
minden embert, hogy gazdálkodjanak az energiájukkal? Mert nemcsak abban
nyilatkozik meg a kollektív energia, amit látunk, hanem az embereket és
helyeket körülvevő, láthatatlan tudati rétegekben is. Minden szó, amelyet
kiejtünk, belekerül a levegőbe. Szavainkat nem hívhatjuk és nem vonhatjuk
vissza, nem javíthatunk rajtuk, mert beleolvadnak a Földet körülvevő légrétegbe.
Az idők során ez a légréteg annyira telítődött az áldozatok sikolyaival,
erőszakos cselekményekkel, önző, korlátolt gondolatokkal, hogy mostanra
kialakult az áldozati tudat rétege. A földi emberek könnyebbnek találják,
hogy ezt a negatívizmust csapolják meg, mint hogy átfúrjanak és túlnyúljanak
rajta. A lelkeknek, amelyek mostanában járnak látogatóban a földön, több
mint a fele szenved áldozati tudattól. Mi hoztuk létre, nekünk kell szétoszlatni.
Ez úgy valósítható meg, ha valamennyien tudatosítjuk magunkban, hogy gazdái
vagyunk energiánknak, és példát mutatunk. Amire összpontosítunk, növekedésnek
indul. Ha áldozatnak érezzük magunkat, másokat hibáztatunk és az önsajnálatban
dagonyázunk, azzal csak a negatív rezgéseket erősítjük. Változtatnunk kell
viselkedésünkön, megbocsátanunk és felejtenünk kell, hogy derűlátóbbak
lehessünk és észrevehessük a jót. Szívvel végezzük minden dolgunkat, és
messünk el minden áldozati kapcsolatot.
7. Élvezzük
a zenét!
Az emberi faj egyik legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat
adni és eszközöket is tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához.
A zenének köze van a művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira
fontos jelenség, hogy önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész
emberiséget, energiája gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi pulzus
ütemére lüktető békés muzsika hallgatása pozitív változásokat idézhet elő
az ideg- és elmeállapotban. Minden zene, és a zene mindenre hat. A lelkünk
szólal meg a zenében. A zene a világmindenséggel társalgó bolygónk hangja.
8. Törekedjünk
a bölcsesség megszerzésére!
A bölcsesség nagyon különbözik a tudástól. A tudás az, ami tanulással szerezhető
meg sok forrásból: könyvekből, iskolákban, tömegtájékoztatásból, tapasztalatokból.
A tudáson alapszik az IQ. Lehet valaki rendkívül intelligens, még sincs
benne egy szemernyi bölcsesség. A bölcsesség az, ahogyan használjuk a tudást.
A bölcsesség tudatos elhatározás, amelynek értelmében cselekszünk vagy
tartózkodunk a cselekvéstől, attól függően, mi szolgálja az érintettek
javát.
Ezen a földön semmi sem írja elő, hogy iskolába járjunk vagy diplomát szerezzünk.
Az írás-olvasás hasznos dolog, de nem szükséges az ember sikeres lelki
utazásához.
Bölcs tettekre
kell törekednünk, nem feledve, hogy minden lélek ugyanazzal az emberi élménnyel
bír: valamennyien látogatói és vendégei vagyunk az anyaföldnek. Valamennyien
egyek vagyunk a Teremtővel. Minden teremtmény ugyanabból az Egyetlen Forrásból
fakad. Az a bölcs ember, aki tisztelettel adózik a dolgok értelmének és
azt teszi, ami leginkább szolgálja minden létező javát.
9. Tanuljunk
önfegyelmet!
Úgy kell cselekednünk, hogy tetteink békés, alkotó, bol-dog életet teremtsenek
ezen a földön. Sajnos, az emberek nem így élnek, ezért lett szükség a törvényekre.
Lehet mértéktelenségbe esni. Lehet szenvedélybetegnek, hanyagnak, kapzsinak
lenni. Lehet kegyetlenkedni, pusztítani. Az önfegyelem megfékezi ezeket
a hajlamokat, és segít a bölcsesség megszerzésében.
Az önfegyelem segíthet, hogy megőrizzük testünk egészségét. Az emberi egészség
barométer, amelyről leolvashatjuk, mennyire egészséges a Föld. Ki kell
fejlesztenünk önfegyelmünket, hogy érezhessük a test és a lélek belső kapcsolatát.
Ha a szívünkre hallgatunk, tudni fogjuk, mikor elég valamiből. Tanuljuk
meg, mi a különbség az ész szava és a szív üzenete között! Az ész szavában
a társadalom szól, a szívében az Örökkévalóság.
10. Figyeljünk
és ne ítéljünk!
Néha „feltétel nélküli szeretetnek" is nevezik, ha valaki figyel, de nem
ítél. Minden ember lélek. Valamennyi ugyanabban a pillanatban született.
Egyik sem öregebb, okosabb vagy különb a másiknál. Valamennyi megkapta
ugyanazt az ajándékot: a szabad akarat, a szabad választás adományát. A
Forrás tökéletes, tehát minden, ami a Forrásból fakad, ugyancsak tökéletes.
Lélekben tökéletesnek alkottak, meg is maradhatunk tökéletesnek, ám a szabad
akarat adománya miatt mást hiszünk és teszünk.
Az Örökkévalóság szemében nincs vétek. Nem vétkezhetünk, mert ajándékba
kaptuk az emberi életet, amelyben felfedezőúton vagyunk. Megfigyelhetjük,
mi történik, és anélkül, hogy ítélnénk fölötte, eldönthetjük, hogy rossz
az íze, a szaga, vagy az általa keltett benyomás nem felel meg a mi utunknak.
Mondjunk rá áldást, és menjünk tovább. Így tehetünk eleget a mindenkit
átölelő szeretet parancsának. Ez nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell
valakinek a tetteit vagy a viselkedését, de ne nevezzük rossznak. Ez nem
tartozik az utunkhoz. Ne pazaroljunk rá energiát, se szóban, se tettben,
se gondolatban.
Ha ítélünk,
akkor meg kell tanulnunk megbocsátani is. Megbocsátani másoknak, megbocsátani
a helyzeteknek, megbocsátani önmagunknak.
Ha csak figyelünk és nem ítélünk, nincs is szükség megbocsátásra. A megfigyelés
kéz a kézben jár a megértéssel, annak a tudásával, hogy mindenben a tökéletes
Isteni Rend uralkodik. Csak a mi halandó elhatározásunkon múlt, ha nem
nőttünk fel a tökéletességünkhöz. Naponta közelíthetünk lehetőségeinkhez,
és velünk együtt lesz tökéletesebb a világ, amíg a csodaszép, aranykör
szemünk láttára vissza nem tér önmagába.